Wass Albert: A ​kastély árnyékában (Mire a fák megnőnek 2.). Kráter, Pomáz 2002

A kötet egy család sorsán keresztül mutatja be az erdélyi magyarság szisztematikus szétzüllesztésének szövevényes történetét. A regény - a Mire a fák megvénülnek folytatásaként - az 1890-es évek végétől követi az eseményeket az első világháborút követő esztendőkig. Báró Varjassy Gábor, a "nemzetes úr" fia és örököse megvalósította álmát: Szamosújvártól Varjasig virágzó birtokot hozott létre, és újjáépítette a románok által egykor felégetett ősi kastélyt is. Saját gazdagsága visszaállítása közben azonban nem vette észre, hogy körülötte lassan átalakult a világ. Magyarország alvó birodalom lett, ahol a polgárosodás előretörévével egyre kevesebb lett a magyar szó. A varjasi birtok magyar temploma elenyészett, az emberek életét csellel és ármánnyal az oláh pópa, Muresán Indrei irányítja, a császár által lefizetett szász és tót hivatalnokokkal. A magyarokat háttérbe kényszerítették a birtokok idegen kézbe adásával és a német jogrendszer magyarellenes törvényeivel. A kastély egyre inkább a remény jelképévé válik: egy magasabb szintű, magyar kultúra fellegvárává. Mire azonban elérkeznek a magyar korona ezeréves ünnepségei, a remények szertefoszlanak. Varjassy Gábornak látnia kell, hogy birtokán egyre inkább csak román szó hallatszik; a magyar arisztokrácia elhagyta a Szamos völgyét, hogy boldogulását a fővárosokban keresse - Bécsben és Pesten - ; a falu őslakos magyar parasztjai részben már asszimilálódtak a gazdagodó románokhoz; az egykor az új élet reményével telepített tanya szülei halálával román kézre került; a magyar szóval együtt a magyar népi hit és szokások, a magyar gazdálkodás javakat teremtő világa is elpusztult, aki pedig híven őrizni akarja a hagyományokat, azt elüldözik; és az ősi értékeket még magáénak valló utód, ifjú Varjassy István is meghalt - és vele lassan a semmibe vész a magyarság felemelkedésének utolsó reménye is. A regény záró képsoraiban az öreg és fáradt Varjassy Gábor halála előtt még visszatér egykori gazdag birodalmába. Kastélyát idegenek lakják, és apja öröksége, a tanya is romokban hever: 1920-ra már csak az egykor a reménység jelképeként elültetett tölgyfa és a kőrisek állnak. Bizonyságul arra, hogy az élet törvénye - aminek gyökere az igazságban van - nem pusztítható el. A nagy hangulati erővel, szép magyar nyelvezettel megírt regény nemcsak az erdélyi táj egykori szépségének megelevenítése, de egyben - sajátos krónikája is a magyarság történelmi sorsának. | Felolvassa: Lukácsi Katalin (2002 / március)