Premium Only Content

Ilkei Csaba beszélget Varga Imre szobrászművésszel a BPTV „Különös” című műsorában 2003.12.17-én
Varga Imre 80. születésnapja alkalmából beszélgetett egymással két siófoki: a műsorvezető (1939) és vendége (1923). Varga ezért jobban megnyílt, mint máskor: saját versét mondta el és titkairól is vallott (a lexikonok sem tudják eredeti nevét és születési helyét, s azt, hogy örmény vér folyik ereiben, továbbá: nem az édesapja nevelte, hanem anyai nagyapja, s nem szobrász akart lenni, hanem esszéista és költő.) Megemlékezett arról is, hogy amikor Ilkei édesapja: Ilkei (Istráb) Zoltán tanár, 1926-ban Nagykőrösről Siófokra érkezett, náluk lakott évekig, formálta gondolkodását és már 4 éves korában megtanította olvasni, úgy, hogy 6 éves korára már túl volt az elemi iskola minden olvasmányán. Hálából róla, első tanáráról mintázta a Mártírok szoborcsoport értelmiségi alakját, ma is ott áll Siófokon a katolikus templom és a vasútállomás közötti parkban. (A szobortöredék két másik tagját Varga Imre édesapjáról: Varga Mátyásról és anyai nagyanyjáról: Fekete Rozáliáról formálta.)
Varga Imre munkássága nélkül nem lehet XX. századi magyar szobrászatról beszélni, s a XXI. század plasztikájának története is vele kezdődött. Itthon és külföldön összesen 300 alkotása látható. A Rákosi korszakban nem tudták neki megbocsátani „Horthysta katonatiszt” múltját, azt, hogy repülő főhadnagyként kétszer kapta meg a Signum Laudist, s egyszer a Vaskeresztet. Művelt öntörvényűként a maga útját járta, akit nem érdekelt, hogy figyelnek rá vagy sem, s nem esdett a megrendelők kegyeiért. A formai játékok nem elégítették ki, sohasem kötelezte el magát semmilyen divatos irányzat mellett. Gyakran idézte Benedetto Crocét: „ A világból csak annyit ismersz, amennyit ki tudsz fejezni belőle.” Más szóval: csak az a gondolat a tied, amelyet meg is tudsz fogalmazni. Ismét másképp: térben és időben csak az az anyag marad meg utánad, amit újra tudtál álmodni a világ számára úgy, ahogyan azt más nem tudta.
2019. december 9-én, 96 éves korában hunyt el. Halála előtt ezt mondta Ilkei Csabának: „Féltelek, vigyázz magadra!”
-
17:14
Mrgunsngear
3 hours ago $3.83 earnedUpdate: Current Glocks Discontinued & Glock V Series Is Coming!
4.47K19 -
2:52:54
Barry Cunningham
4 hours agoMUST SEE: PRESIDENT TRUMP NATO PRESSER! AND NEW YORK CITY MAYORAL DEBATE!
29K34 -
13:15
Cash Jordan
6 hours ago"INVASION" Mob STRIKES Chicago Jail… FRONTLINE Marines IGNORE Judge, SMASH Illegals
10.9K16 -
LIVE
SpartakusLIVE
3 hours ago#1 Solo Challenge CHAMPION entertains HERDS of NERDS
266 watching -
LIVE
Alex Zedra
2 hours agoLIVE! New Game | DeathWatchers
127 watching -
DVR
Nikko Ortiz
3 hours agoShotguns With A Magazine... |Rumble Live
7.54K -
23:18
Lady Decade
7 hours agoThe Diversity Lie Gaming Refuses To Talk About
7.3K4 -
LIVE
Geeks + Gamers
2 hours agoGeeks+Gamers Play- MARIO KART WORLD
159 watching -
5:33:12
Midnight In The Mountains™
6 hours agoGaming w/ Midnight | Studio is BACK and SO ARE WE | 3 AWAY FROM 1,500 WILL YOU GET ME THERE?!
3.54K3 -
1:51:13
Glenn Greenwald
7 hours agoTucker Carlson Speaks at Turning Point, Prompting Cheers and Controversy; More Evidence of Israeli Atrocities Amid Fragile Ceasefire; Tommy Robinson Submits to Re-Education in Israel | SYSTEM UPDATE #536
101K100