Premium Only Content

A világ legszegényebb államfője | José Mujica
Csodák igenis vannak. Amíg a magyar politikai elit fényűző életszínvonala egyre távolabb kerül a dolgozó emberekétől, addig a világ másik odalán az ellenkezőjét is láthatjuk a mértéktelen önzésnek és dőzsölésnek. Bemutatom Jose Mujicat, a világ legszegényebb miniszterelnökét. A most 89 éves Mujica 2010-2014 között volt Uruguay államfője. Az 1970-es és ’80-as évek katonai diktatúrája alatt hatszor meglőtték, megkínozták és 14 évre bebörtönözték, mivel a Nemzeti Felszabadítási Mozgalom gerillája volt. Majd amint kormányra került, busás miniszteri fizetésének 90%-át elajándékozta jótékonysági szervezeteknek és kisvállalkozásoknak. Ma feleségével és háziállataikkal egy rozoga farmon élnek Montevideo külvárosában, ahol elnöksége alatt is lakott. A város szélén, kerítés nélkül, vegetáriánusként, befogadott kutyáival és mindössze két őrködő rendőrrel. Élhetett volna olyan luxusban, amiről az ország polgárainak többsége álmodni sem mert volna, de nem érdekelte.
Jelenleg feleségével eladásra krizantémokat termesztenek, mivel elutasították, hogy az elnöki palotában lakjanak vagy annak személyzetét használják. Sajnos Mujica nem indulhatott a 2014-es választáson, mivel az alkotmány nem teszi lehetővé, hogy az elnökök azonnal induljanak az újraválasztásért. A BBC tudósítója, Wyre Davies szerint "Mujica egy viszonylag egészséges gazdasággal és olyan társadalmi stabilitással távozott hivatalából, amelyről nagyobb szomszédai csak álmodhattak”.
❤️Ha szeretnéd támogatni a SZK projektet 👉 https://szkeptikuskerekasztal.com/tamogatas
❤️Hivatkozások 👉 https://szkeptikuskerekasztal.com/ha-mar-a-mi-elvette-a-munkadat-legalabb-cenzurazva-is-legyel-a-politikusok-napjai-meg-vannak-szamlalva/
✔️Weboldal 👉 https://szkeptikuskerekasztal.com/
✔️Hírlevél 👉 https://szkeptikuskerekasztal.com/hirlevel-feliratkozas/
✔️Új Youtube oldalam 👉 https://www.youtube.com/@szkgergo
✔️Régi Youtube oldalam 👉 https://www.youtube.com/@SzkeptikusKerekasztal
✅TikTok 👉 https://www.tiktok.com/@szkgergo
✅Telegram 👉 https://t.me/szkeptikus
✅Odysee 👉 https://odysee.com/@SzkeptikusKerekasztal:9
✅Rumble 👉 https://rumble.com/c/SzkeptikusKerekasztal
-
25:40
Szkeptikus Kerekasztal
1 year agoA mesterséges intelligencia az energiaválság közben is zabálhatja az áramot
3893 -
LIVE
The Jimmy Dore Show
3 hours agoTrump’s MIDDLE FINGER to US Beef Ranchers! Dem Senate Candidate COVERS UP N@zi Tattoo! w/Twila Brase
8,149 watching -
6:13
Sean Unpaved
1 hour agoKalshi's Pick of the Day: Who Could Be Florida's Next HC?
8.5K2 -
7:43:03
Dr Disrespect
9 hours ago🔴LIVE - DR DISRESPECT - BATTLEFIELD 6 KILL CHALLENGE - VS VISS
75.3K5 -
16:16
Robbi On The Record
3 days ago $8.70 earnedThe Dark History of Halloween | What You Should Know
37.3K20 -
LIVE
Side Scrollers Podcast
3 days ago🔴FIRST EVER RUMBLE SUB-A-THON🔴DAY 3🔴PLAYING MIKE TYSON'S PUNCH OUT TILL I WIN!
1,194 watching -
LIVE
Quite Frankly
6 hours agoVatican Rumors, Demon Hunting, Spooky Extras | Leo Zagami 10/22/25
529 watching -
1:40:23
The Mike Schwartz Show
3 hours agoTHE MIKE SCHWARTZ SHOW Evening Edition 10-22-2025
17.8K3 -
1:27:14
Kim Iversen
4 hours agoCBS Boss Colluded With Israel to SPY on Americans | Trump Keeps Bombing Fisheman
55.3K97 -
1:02:18
TheCrucible
4 hours agoThe Extravaganza! EP: 58 with Guest Co-Host: Rob Noerr (10/22/25)
70.8K9