Premium Only Content
Főleg a csalódott, csodaváró baloldaliakat szólítja meg Magyar Péter, de fogy a glória a feje fölül
r, de fogy a glória a feje fölül – Karanténvlog
Ez a hét kivételesen nem Gyurcsány Ferencék visszataszító köpködéséről szólt, ám ez nem azt jelenti, hogy a bolsevik vezér jó útra tért volna. A csodaváró baloldali szavazók boldogtalansága azonban annyira látványos, hogy Magyar Péter színre lépése és vergődése egyből sokukat eltántorítja eddigi lieblingjeiktől. Láthatóan ez már a baloldalt is zavarja, akik észrevették, hogy egyre szűkülő táboruk további megroggyanása már a megszűnés környékére juttatja őket, a Karantén pedig le is csap a mocsárban tapicskoló baloldalra. Hiába a külföldi pénz, ha nem maradnak követők, akkor pedig minek támogatnák őket a tartótisztek? Ezért a nárcisztikus Magyart a HVG gyorsan be is támadta, és bár láthatóan van bőven muníció, sokan még kitartanak mellette, miközben Magyar hatalmas dobszóval bevonult a Fővárosi Nyomozó Ügyészségre és magával vitte a nagy SEMMIT. Az egyre kellemetlenebb szituációt tereléssel próbálta elsimítani, de hiába fenyegette meg a kormányt és egyes tagjait azzal, hogy el kell majd menekülniük az országból, produkciója egyre szánalmasabb. Aki pedig nem ért egyet vele, egyből zsoldosnak, propagandistáknak és sz*rembernek állítja be. Ez a jelenség azonban kifogta a szelet Gyurcsányék vörös vitorlájából, akik ugyan folyamatosan fröcsögnek, ám egyre kevésbé uralják jelenleg az ellenzéki teret, ebben pedig szerepet játszik a szokásosan túlzó és undorító propagandájuk, amely egyre több embert zavar. Egy gyurcsányista jelölt semmitmondó ígérgetései azért helyet kaptak a Karanténvlogban, hiszen a XV. kerületi Cs. Németh Angéla kijelentéseit és annak cáfolatait érdemes megnézni, valamint a végére tartogattunk egy Donáth Anna-féle gyöngyszemet is, aki rendkívül furcsán beszélt az 1848-as forradalomról, majd a legfontosabbnak azt tartotta, hogy kiemelje ezzel kapcsolatban az etnikai egyenlőséget. Talán előkészületben egy Netflixszel közös alkotás, amelyben Petőfi Sándor is néger lesz? Nem tudjuk, de látva a Momentum és a baloldal hozzáállását, vélhetően még ezt a verziót sem szabad elvetnünk. Nézzétek most is a Karanténvlogot, megéri!
-
1:10:20
The Rubin Report
2 hours agoBREAKING: 2nd Planned Attack from Another Afghan Evacuee Stopped
15.5K12 -
2:24:58
Nikko Ortiz
3 hours agoKaren Activities... | Rumble LIVE
1.79K4 -
LIVE
LFA TV
18 hours agoLIVE & BREAKING NEWS! | MONDAY 12/01/25
3,274 watching -
20:23
Professor Nez
1 hour ago🚨HOLY MACKEREL! Judge Jeanine JUST WENT NUCLEAR on Reporter Blaming Trump for D.C. Shooting!
2.54K6 -
LIVE
Viss
2 hours ago🔴LIVE - Viss & Dr Disrespect Full VSM! - 5 Win BF6 RedSec Challenge!
146 watching -
LIVE
SoundBoardLord
5 hours agoThe Rumble Weekend Recap | Community Games!
87 watching -
1:01:11
VINCE
4 hours agoThis Scandal Is Much Bigger Than Most Know | Episode 178 - 12/01/25 VINCE
183K168 -
LIVE
The Mel K Show
2 hours agoMORNINGS WITH MEL K - Rubicon Crossed - Color Revolution Exposed - Now What? 12-1-25
755 watching -
LIVE
The Shannon Joy Show
2 hours agoDec 1: Bitcoin Is Collapsing - MAXIS Are Panicking Recommending Everything From Selling A Kidney To Government Bailouts.
184 watching -
35:24
Tudor Dixon
1 hour agoMeghan Markle, Prince Harry, & the Monarchy’s Future with Kinsey Schofield | The Tudor Dixon Podcast
4.5K