Premium Only Content
Karácsony helyett faünnep, a húsvéti tojás helyett gesztustojás | Skót duda
Ha úgy érzed, nem vagy elég művelt, a tárgyi tudásod hiányos vagy egyszerűen csak azt érzed, van még hová fejlődnöd, nyugodj meg, a Momentumban még lehet jövőd. Hiszen úgy tűnik oda gyűjtik a történelemmel, földrajzzal, fizikával hadilábon állókat, legalábbis ezt követketettük le legutóbb is, amikor Tompos Márton a legnagyobb meggyőződéssel jelentette ki a parlamentben, hogy a magyarok Malawiba és Réunionba mennek egy szebb jövő érdekében. Félreértés ne essék, nem az a fő probléma, hogy Tompos hazudik, hanem az, hogy egy előre megírt beszédet olvasott fel, de valószínűleg meg sem nézte, hogy ezek a területek hol vannak. Meggyőződésünk ugyanis, hogy nem Délkelete-Afrikába járnak a magyarok a jobb élet reményében. Erről is beszéltünk az eheti Skót Dudában, de kitértünk arra is, hogy Gyurcsányék heves adománygyűjtésbe kezdtek, pedig lenne mit a tejbe aprítani, illetve, hogy a német faünnep után, itt van az angol gesztustojás is, ami a húsvétit helyettesíti. Gav Duncan pedig mesélt nekem arról, hogy hogyan telt neki Angliában gyereként a húsvét.
-
8:52
PestiSracok.hu
8 months agoTrump veszélyes tervei a Gázai-övezettel | GEOrgPOLITIKA
174 -
UPCOMING
The Mel K Show
1 hour agoMORNINGS WITH MEL K - Slow Rolling Disclosure Becoming Unstoppable Truth Tsunami - 10-24-25
4651 -
12:29
Clintonjaws
15 hours ago $18.63 earnedShane Gillis vs 'The View' - This Is Priceless!
30.5K15 -
LIVE
Side Scrollers Podcast
23 hours ago🔴SIDE SCROLLERS SUB-A-THON🔴FINAL DAY!🔴Craig Makeover + US Dart Throw + More!
1,151 watching -
LIVE
Major League Fishing
8 days agoLIVE! - Fishing Clash Team Series: Patriot Cup - Day 3
231 watching -
LIVE
Tudor Dixon
1 hour agoTed Nugent Sounds Off on Big Government Meddlers | The Tudor Dixon Podcast
40 watching -
Stephan Livera
2 days ago $5.46 earnedDAY 1 - Stephan Livera hosts Plan B Podcast in Lugano
11.7K1 -
LIVE
LFA TV
14 hours agoLIVE & BREAKING NEWS! | FRIDAY 10/24/25
3,420 watching -
LIVE
Caleb Hammer
2 hours agoFinancial Audit's First Furry
151 watching -
LIVE
The Big Mig™
2 hours agoOperation Arctic Frost FAFO!
5,253 watching