Premium Only Content

Kovács Péter: a baloldalnak nem csak a kampányidőszakban kell a piacon hangoskodni
Kovács Péter, a Fidesz XVI. kerületi polgármestere immár 2006 óta vezeti a kerületet és a Mi kérdezünk című műsorunkban beszélt az elmúlt tizennyolc év tapasztalatairól, a befektetett energiáról és munkáról, valamint az előtte álló tervekről. Kovács Péter immár negyedik ciklusának végén jár a Kertvárosban, de újabb energiákat mozgósítva, rengeteg ötlettel és tervvel készül a következő megmérettetésre. A polgármester visszaemlékezett a legsötétebb Gyurcsány-korszak időszakára, amikor 2006 és 2010 között kellett irányítania a kerületet, hatalmas ellenszélben és kormányzati támogatás nélkül, ám mégis sikereket elérve. Kovács felsorolta az elmúlt tizennyolc eredményeit, a földutak leaszfaltozását, a fejlődő, nem csak szavakban a zöldítést célul kitűző önkormányzat munkáját és a baloldal kerékkötő tevékenysége is szóba került. Az eredmények pedig önmagukért beszélnek. A kerület polgármesterének célja a rend, tisztaság, egy osztrák kisváros példája, amelyet nem csak szavakkal, hanem tettekkel érnek el. Végül nem maradhatott el a Fővárosi Közgyűlésen eltöltött hosszú évek tapasztalata sem, hiszen Kovács Péter a XVI. kerületet képviseli ennek a ciklusnak a végéig, innentől azonban csak a kerületre koncentrál majd. A Fővárosi Közgyűlésben 2019 óta a baloldal van többségben, Karácsony Gergely diktatórikus városvezetése, a csődközeli állapot, a mutogatások pedig feladták a leckét a kormánypárti frakciónak, hiszen nehéz a baloldali széllel szemben dolgozni és eredményeket elérni.
-
38:15
PestiSracok.hu
8 months agoNagy János: Azért járom az országot, hogy összegyűjtsem a problémákat és az őszinte visszajelzéseket
2821 -
LIVE
The Chris Salcedo Show
11 hours agoThe Democrat's Schumer Shutdown
635 watching -
30:32
Game On!
16 hours ago20,000 Rumble Followers! Thursday Night Football 49ers vs Rams Preview!
1973 -
1:26
WildCreatures
14 days ago $0.90 earnedCow fearlessly grazes in crocodile-infested wetland
3.49K1 -
29:54
DeVory Darkins
1 day ago $14.43 earnedHegseth drops explosive speech as Democrats painfully meltdown over Trump truth social post
53.4K71 -
19:39
James Klüg
1 day agoAnti-Trump Protesters Threaten To Pepper Spray Me For Trying To Have Conversations
15.7K22 -
34:54
MattMorseTV
13 hours ago $26.01 earned🔴Trump just FIRED 154,000 FEDERAL WORKERS. 🔴
72.4K95 -
2:03:32
Side Scrollers Podcast
21 hours agoMASSIVE Netflix Boycott + The TRUTH About Jimmy Kimmel’s Return + BIG Side Scrollers NEWS
35.6K16 -
15:05
GritsGG
1 day agoFlawless Duos Victory w/ Most Winning Duo in Warzone History!
32.5K2 -
1:53:52
FreshandFit
18 hours agoShe Was In 3 Domestic Violence Cases? Happy Birthday Fresh!!!
161K69