Premium Only Content
Karácsony Gergely megint a festékesvödörrel játszik, művét viszont még nem mutatja meg
Németország már ott tart, hogy fontolóra vették, hogy hatósági áras legyen a döner kebab, ugyanis "dönerinfláció" sújtja őket. A népszerű török étel ára ugyanis négyről tíz euróra ment fel, a baloldali német párt pedig a hatalmas felháborodás miatt a parlament elé vitte az ügyet. Kérésük az lenne, hogy az átlagfizetésűek 4,90 euróért, a fiatalok és szegényebbek pedig 2,90 euróért vásárolhassák a dönert. Kérdés az, hogy hogyan oldják majd ez meg? A rendelésnél kell majd vinni a jövedelemigazolást? Mindenesetre úgy tűnik, hogy Németországban annyira túltolták a bevándorlást, hogy hamarosan az Oktoberfesten is a sör, kolbász és perec helyett gyrost, dönert és falafel golyókat lehet majd csipegetni, hagyományos német étel gyanánt. Erről is szó volt az eheti Skót dudában, de kitértünk arra is, hogy a kampánystratégia miatt nem adták még mindig át az Astorián lévő zebrát. Mindig piszmognak rajta valamit, de kivárják az utolsó pillanatot, hiszen a választók emlékezete rövid, a fejlesztéseket pedig mutogatni kell. Mint tudtjuk Karácsony Gergely kedvenc fejlesztéseihez mindig festék kell, úgyhogy a kampány tele lesz bicikli-és buszsávokkal, ami a zebrákkal bővül. Végül kitértünk Magyar Péterre, aki nem tud vidéken listát állítani, mert nem kíváncsiak rájuk az emberek. Na persze erről is Orbán tehet.
-
4:14
Siryessir
13 hours agoA Voice (Jeffrey Steele) - Official Music Video
150K82 -
42:01
Man in America
16 hours agoIs the Globalist Plan to Collapse America and Blame it on Trump? w/ Alex Newman
249K85 -
2:51:54
FreshandFit
15 hours agoMen Cannot Get Pregnant?
76.4K13 -
2:51:00
TimcastIRL
11 hours agoAnti-ICE Extremists LOOT DHS Vehicles, Steal Weapons, Trump Warns INSURRECTION | Timcast IRL
350K147 -
40:51
The Quartering
10 hours agoA RECKONING IN MINNESOTA & ANOTHER TRANS SCHOOL ATTACK!
60.8K60 -
31:39
Robbi On The Record
4 days ago $11.51 earnedA Firsthand Account of Nigeria’s Christian Genocide | Judd Saul
65.9K9 -
56:27
Flyover Conservatives
1 day agoThe Dark Economics Behind Organ Transplants, Plastics, and Human Health - Kim Bright | FOC Show
62.4K2 -
4:55:21
Drew Hernandez
1 day agoLEFTIST TERRORISTS RAID & LOOT FEDERAL LAW ENFORCEMENT VEHICLES: STILL NO INSURRECTION ACT
86.1K32 -
42:43
Sarah Westall
11 hours agoThe Psychological War Online - How They Target You | Eric Meder
65.2K6 -
1:29:35
DLDAfterDark
9 hours ago $5.52 earnedBadge Cam Shootings - Let's Watch Some Semi Precious Metals Fly!
56.1K1