Premium Only Content

Karácsony Gergely megint a festékesvödörrel játszik | Skót duda
Németország már ott tart, hogy fontolóra vették, hogy hatósági áras legyen a döner kebab, ugyanis “dönerinfláció” sújtja őket. A népszerű török étel ára ugyanis négyről tíz euróra ment fel, a baloldali német párt pedig a hatalmas felháborodás miatt a parlament elé vitte az ügyet. Kérésük az lenne, hogy az átlagfizetésűek 4,90 euróért, a fiatalok és szegényebbek pedig 2,90 euróért vásárolhassák a dönert. Kérdés az, hogy hogyan oldják majd ez meg? A rendelésnél kell majd vinni a jövedelemigazolást? Mindenesetre úgy tűnik, hogy Németországban annyira túltolták a bevándorlást, hogy hamarosan az Oktoberfesten is a sör, kolbász és perec helyett gíroszt, dönert és falafelgolyókat lehet majd csipegetni hagyományos német étel gyanánt. Erről is szó volt az e heti Skót dudában, de kitértünk arra is, hogy a kampánystratégia miatt nem adták még mindig át az Astorián lévő zebrát. Mindig piszmognak rajta valamit, de kivárják az utolsó pillanatot, hiszen a választók emlékezete rövid, a fejlesztéseket pedig mutogatni kell. Mint tudjuk, Karácsony Gergely kedvenc fejlesztéseihez mindig festék kell, úgyhogy a kampány tele lesz bicikli- és buszsávokkal, ami a zebrákkal bővül. Végül kitértünk Magyar Péterre, aki nem tud vidéken listát állítani, mert nem kíváncsiak rájuk az emberek. Na persze erről is Orbán tehet.
-
29:49
PestiSracok.hu
8 months agoDonald Trump tovább építi a határkerítést és zéró toleranciát hirdetett
4821 -
DVR
Nikko Ortiz
2 hours agoAI Is Just SCARY Now... | Rumble Live
8.96K -
LIVE
The Mel K Show
2 hours agoMORNINGS WITH MEL K - Flipping the Global Chessboard Exposes Decades of Deception - 10-20-25
681 watching -
LIVE
The Shannon Joy Show
2 hours agoALERT: Texas To Implement UK Style Digital ID, Mike Lee Leads National Charge! Live W/ Maria Zeee
225 watching -
LIVE
LFA TV
15 hours agoLIVE & BREAKING NEWS! | MONDAY 10/20/25
3,971 watching -
LIVE
Trumpet Daily
1 hour agoTrumpet Daily LIVE | Oct. 20, 2025
370 watching -
37:24
Tudor Dixon
2 hours agoHow Democrat Rule Destroyed California & How Republicans Can Take It Back | The Tudor Dixon Podcast
1.31K1 -
1:01:27
VINCE
3 hours agoThe Right Made Him President, The Left Made Him King | Episode 150 - 10/20/25
161K121 -
2:00:43
Badlands Media
7 hours agoBadlands Daily: October 20, 2025
32.2K13 -
1:40:42
Caleb Hammer
15 hours agoMost Insane Car Debt I’ve Ever Seen | Financial Audit
14K1