Premium Only Content

A félbeszakadt kosárlabda-ígéret | CSIBÉSZ A PÁLYÁN 5
Csak a legelvetemültebb sportrajongók körében ismert, hogy a férfi és női kosárlabdázásunk is járt már a világ élvonalában. Ez ugyanis az ’50-es években történt, amikor a foci- és vízilabda-válogatottunk egyaránt a világ tetején volt, magára vonva a figyelem nagy részét. Akkoriban sorra hordták haza az érmeket az Európa-bajnokságokról a kosárlabda-válogatottjaink, a csúcspont pedig az volt, amikor a férfiak idehaza szereztek aranyérmet, 40 ezer tomboló néző előtt legyőzve a Népstadionban az Eb-címvédőt és egyben a legutóbbi olimpia ezüstérmesét, a Szovjetuniót. Sikereinket – nem meglepő módon – kosarazásban sem a nyers erő alapozta meg, hanem a gyors labdajáratásra és ötletes megoldásokra épülő magyaros játék. Később azonban a politika beavatkozása miatt megtört a magyar kosársport, legfeljebb egy-egy elszánt edző tudta valamelyest rajtahagyni a kéznyomát. Férfi csapatunk a ’60-as évek óta nem tudott megvillanni, és a nőknek is csak kevéssel jut több sikerélmény. Hogyan csináltuk régen, és mit érhet az a tudás ma? – ezt fejtegettük a sportág talán legtapasztaltabb hazai szakértőjével, Ránky Mátyás korábbi szövetségi kapitánnyal és válogatott játékossal.
(A sorozat 2021. augusztus–november között készült.)
Következő rész:
https://rumble.com/v4wzzjb-profi-munka-nelkul-nem-eleg-a-magyaros-kezilabda-csibesz-a-palyan-6.html
-
LIVE
Redacted News
55 minutes agoHIGH ALERT! U.S. AND ISRAEL PREPARING FOR 'LARGE SCALE' WAR, U.S. TANKERS ARRIVE IN QATAR | Redacted
17,130 watching -
1:24:49
vivafrei
2 hours agoLive with Ben Bankas! Government Shut Down! Visa Revocation Unconstitutional! & MORE!
68.5K25 -
LIVE
Dr Disrespect
5 hours ago🔴LIVE - DR DISRESPECT - 10 WINS ON CONTROLLER - BO7 TOMORROW
1,963 watching -
1:28:26
Steven Crowder
6 hours agoThe Left is Violent | Change My Mind
544K1.42K -
LIVE
StoneMountain64
3 hours agoI played BLACK OPS 7, is "Call of duty BACK"?
65 watching -
1:44:21
The Quartering
2 hours agoToday's Breaking News!
69.7K41 -
5:17
Buddy Brown
1 day ago $1.27 earnedSomething BIBLICAL is Happening with the Earth's FREQUENCY! | Buddy Brown
8.23K8 -
LIVE
The Nunn Report - w/ Dan Nunn
1 hour ago[Ep 760] Schumer’s Shutdown & Sombrero-Gate | Obama Library, Tides Foundation, & Terrorists
229 watching -
LIVE
Film Threat
20 hours agoBATTLING COMMENTS ABOUT ONE BATTLE AFTER ANOTHER: HOLLYWOOD IS AT WAR | Hollywood on the Rocks
62 watching -
LIVE
The HotSeat
1 hour agoPope Blesses a Hunk of Ice + The Govt is SHUTDOWN!!!
820 watching