Premium Only Content
A félbeszakadt kosárlabda-ígéret | CSIBÉSZ A PÁLYÁN 5
Csak a legelvetemültebb sportrajongók körében ismert, hogy a férfi és női kosárlabdázásunk is járt már a világ élvonalában. Ez ugyanis az ’50-es években történt, amikor a foci- és vízilabda-válogatottunk egyaránt a világ tetején volt, magára vonva a figyelem nagy részét. Akkoriban sorra hordták haza az érmeket az Európa-bajnokságokról a kosárlabda-válogatottjaink, a csúcspont pedig az volt, amikor a férfiak idehaza szereztek aranyérmet, 40 ezer tomboló néző előtt legyőzve a Népstadionban az Eb-címvédőt és egyben a legutóbbi olimpia ezüstérmesét, a Szovjetuniót. Sikereinket – nem meglepő módon – kosarazásban sem a nyers erő alapozta meg, hanem a gyors labdajáratásra és ötletes megoldásokra épülő magyaros játék. Később azonban a politika beavatkozása miatt megtört a magyar kosársport, legfeljebb egy-egy elszánt edző tudta valamelyest rajtahagyni a kéznyomát. Férfi csapatunk a ’60-as évek óta nem tudott megvillanni, és a nőknek is csak kevéssel jut több sikerélmény. Hogyan csináltuk régen, és mit érhet az a tudás ma? – ezt fejtegettük a sportág talán legtapasztaltabb hazai szakértőjével, Ránky Mátyás korábbi szövetségi kapitánnyal és válogatott játékossal.
(A sorozat 2021. augusztus–november között készült.)
Következő rész:
https://rumble.com/v4wzzjb-profi-munka-nelkul-nem-eleg-a-magyaros-kezilabda-csibesz-a-palyan-6.html
-
LIVE
TimcastIRL
2 hours agoDOJ Launches FULL INVESTIGATION Into TPUSA Antifa RIOT, Media Says Mostly Peaceful | Timcast IRL
22,513 watching -
LIVE
Barry Cunningham
5 hours agoBREAKING NEWS: SOLVING THE HOUSING CRISIS BY UNDERSTANDING VETERANS DAY! AND IT'S MOVIE NIGHT!
3,566 watching -
2:05:31
Glenn Greenwald
5 hours ago"Former" Al-Qaeda Leader Welcomed to the White House; The "New TikTok" Clamps Down on Israel Critics: With Influencer Guy Christensen; Dave Portnoy Decries Cancel Culture, Unless His Group is Under Attack | SYSTEM UPDATE #545
98.4K35 -
LIVE
The White House
2 hours agoAbove, Below & Beyond: A Presidential Special
795 watching -
LIVE
Flyover Conservatives
10 hours agoTough Love for Trump: What Must Change Now to Win Back America - Dennis Michael Lynch | FOC Show
351 watching -
LIVE
Sarah Westall
1 hour agoYounger Human Brains are Vastly Different than Older Generations w/ Neurologist Dr Jack McCallum
221 watching -
LIVE
megimu32
1 hour agoON THE SUBJECT: The Movies That Made Millennials — And the Ones That Missed 🎥
138 watching -
LIVE
Anthony Rogers
1 day agoEpisode 389 - Tommy Gunn
29 watching -
18:13
T-SPLY
3 hours agoChicago Mayor Accuses ICE Of Human Rights Violations!
4.11K11 -
1:09:47
iCkEdMeL
2 hours ago $2.16 earned🔴 Redwood City Standoff Erupts in Gunfire | Police Shooting Update
19.9K2