Premium Only Content

Vívóiskola a világ tetején | CSIBÉSZ A PÁLYÁN 7
A sporttörténet egyik legnagyszerűbb győzelmi sorozata fűződik a magyar kardcsapathoz, illetve a magyar férfi kardozókhoz, akik a ’60-as évekig verhetetlenek voltak. Az Olaszországból behozott modern kardvívás jó termőtalajra talált a komoly hagyományokkal rendelkező magyar vívóvilágban, és egy évtized alatt olyan kultúrát építettünk ki, hogy több, mint fél évszázadon át evidens volt a magyar kardvívók győzelme az olimpiákon egyéniben és csapatban egyaránt. 1956 miatt, mint annyi minden, ez is megtört, ám csak ezután következtek a magyar párbajtőr legfényesebb évei. Történelmünk legsikeresebb sportágában a csillogó kardsztorink mellett férfi és a női párbajtőrben, sőt néha-néha férfi és női tőrvívásban is maradandót alkottunk. A vívókultúránk a kezdetek óta folytonos, de olyan széles bázist egyik vívónemben sem sikerül már kiépítenünk világklasszisokból, mint az egykori kardválogatottunk, vagy a ’70-es évek párbajtőrválogatottja. Az okokról, múltról, magyar iskoláról és jövőbeli feladatokról Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok kardvívóval beszélgettünk.
(A sorozat 2021. augusztus–november között készült.)
Következő rész:
https://rumble.com/v4x5azz-uj-felfedezesekbol-szuletett-minden-uszo-diadalmenetnk-csibesz-a-palyan-8.html
-
LIVE
IsaiahLCarter
9 hours ago $1.65 earnedAntifa Gets WRECKED. || APOSTATE RADIO 030 (Guests: Joel W. Berry, Josie the Redheaded Libertarian)
320 watching -
LIVE
CassaiyanGaming
1 hour agoArena Breakout: Infinite Dawg
87 watching -
2:24:32
vivafrei
10 hours agoEp. 284: Ostrich Crisis Continues! Kirk Updates! Fed-Surrection Confirmed? Comey Indicted! AND MORE!
90.8K128 -
LIVE
Cewpins
1 hour agoSunday Sesh!🔥Rumble Giveaway Tonight!🍃420💨!MJ !giveaway
134 watching -
LIVE
Conductor_Jackson
2 hours agoLet’s Play BioShock Infinite Burial at Sea Episode 2!
34 watching -
LIVE
EricJohnPizzaArtist
6 days agoAwesome Sauce PIZZA ART LIVE Ep. #63: Charlie Sheen
140 watching -
LIVE
THOUGHTCAST With Jeff D.
28 minutes agoTHOUGHTCAST Jeff and Keegan play Left 4 Dead 2. Classic games
32 watching -
2:43:09
putther
5 hours ago $4.80 earned⭐ GTA ONLINE BOUNTIES THEN GTA IV ❗
44.2K6 -
6:31:38
GritsGG
7 hours agoQuad Win Streaks!🫡 Most Wins in WORLD! 3600+
52.4K1 -
1:20:13
Sports Wars
13 hours agoCollege Football UPSETS, MLB Playoff Drama, NFL Week 4
98.3K15