Premium Only Content
A Netflix már arra akar rávenni, hogy edd meg valakinek az ürülékét, hogy egészségesebb legyél
Azt eddig is tudtuk, hogy a Netflix a sorozatain és a filmjein keresztül próbálja befolyásolni a közönségét, hogy már senkinek a szeme se rebbenjen, ha két férfit lát csókolózni a képernyőn, netalántán egy afrikai ember játssza az Angol beteget. Dokumentumfilmjeik között azonban most egy egészen elképesztő “műre” akadtunk, amiben a házastársak leturmixolják egymás ürülékét, mert a másik végtermékében lehetnek olyan baktériumok, amitől társuk jobban érezheti magát. Az ember gyomra felfordul, elméje elborul, nem hiszi el, amit lát, de ez a valóság. Vannak emberek a fejlett Nyugaton, akik egymás kakiját eszik mosolyogva. Kiégtünk, a világ már egészen biztosan megérett a pusztulásra. Az eheti Skót dudában erről a gyomorforgató témáról beszélgettünk, de Daniel Freund is szóba került, aki szerint az, hogy az embereknek elegük van a korrupcióból, a kormány hibája és mutatja, hogy lassan vége az orbáni rendszernek. Végül azokkal a magyar influenszerekkel foglalkozunk, akik elfogadták az államilag is támogatott meghívást, hogy az országimázs építésben részt vegyenek, majd heves magyarázkodásba kezdtek, amikor bírálatokat kaptak a követőiktől. A legtöbb arról szólt, hogy ők nem tudták, hogy kik állnak a rendezvény mögött, ők csak élvezték a luxust.
-
38:15
PestiSracok.hu
10 months agoNagy János: Azért járom az országot, hogy összegyűjtsem a problémákat és az őszinte visszajelzéseket
3101 -
SpartakusLIVE
7 hours agoMerry Christmas from Santa's BIGGEST Little Helper
194K12 -
2:09:24
Joe Donuts Live
5 hours agoFortnite Christmas Special | A Thank You to an Incredible Gaming Community
13.1K6 -
1:55:16
Akademiks
10 hours agoMerry Christmas Stream! Atlanta Sticks Together? Big Bank cancels Honeycomb Brazy interview?
47.3K9 -
2:56:13
a12cat34dog
5 hours agoMERRY CHRISTMAS :: Viscera Cleanup Detail: Santa's Rampage :: CLEANING UP SANTA'S MASSACRE {18+}
17.9K8 -
1:11:38
vivafrei
9 hours agoChristmas Day Special Live Stream! If internet Holds Up!
176K95 -
LIVE
Lofi Girl
3 years agolofi hip hop radio 📚 - beats to relax/study to
214 watching -
10:35:43
Welsh Girl
13 hours agoJourney Through Azeroth 💫 Ashenvale | World of Warcraft Classic LIVE
22.3K1 -
21:08
Tundra Tactical
11 hours ago $5.91 earnedThe Legend Of Gatta Claus : A Tundra Tactical Christmas Story
64.7K12 -
LIVE
freecastle
12 hours agoTAKE UP YOUR CROSS- ALL DAY CHRISTMAS MUSIC STREAM!!!🎄
75 watching