Premium Only Content

No name emberek nyertek a választáson, de mi a titkuk? | Skót duda
Nem mehettünk el a Skót dudában az EP- és önkormányzati választások eredménye mellett, ami nem rossz kormánypárti szempontból, de azért elgondolkodtató, hogy egy Tisza párt a semmiből, program nélkül a második helyet tudta behúzni. Tudjuk, hogy az önkormányzati választások természete más, de azért meglepődtünk, hogy a kutyapárt tudott nyerni a XII. kerületben, ahogyan az is, hogy a fradisták feltehetően nem Ferencvárosban laknak. Mindemellett az I. kerületben visszahódította a Fidesz a bársonyszéket. A kampány itt annyiban volt más, hogy nem azzal a tipikus kormánypárti plakáttal próbálkoztak, csupán a sarokban, kicsiben volt feltüntetve a pártlogó. Lehet, hogy ez volt a siker titka? Találgattunk, majd áttértünk egy bicskanyitogató témára, hiszen a kövér emberek már edukálnak minket arról, hogyan és mivel kell kitörölni az alfelünket… Erről azért gyorsan át is tértünk a németekre, ahol csúfos bukásban volt része Olaf Scholznak és koalíciós partnereinek, ami nem csoda, hiszen a német nagyvállalatok vezetői szerint a bóvli országok szintjére süllyedt Németország. Plusz egy témaként azért a végén felmerült az is, hogy a franciák is telecsinálnák a Szajnát a párizsi olimpia idején, mert Macron fürdeni akar benne, és azért is, mert a városkép szebb arcát akarja mutatni úgy, hogy a hajléktalanokat és prostikat kitiltotta erre az időre. Ezt pedig sokan zokon vették.
-
29:49
PestiSracok.hu
8 months agoDonald Trump tovább építi a határkerítést és zéró toleranciát hirdetett
4801 -
LIVE
Wendy Bell Radio
4 hours agoThe Schumer Shutdown
5,330 watching -
LIVE
LFA TV
10 hours agoDEVOTION & BREAKING NEWS! | WEDNESDAY 10/1/25
7,027 watching -
LIVE
Crypto Power Hour
46 minutes agoWTH Is Peer To Peer CryptoCurrency Trading?
211 watching -
1:11:31
JULIE GREEN MINISTRIES
2 hours agoLIVE WITH JULIE
40.5K111 -
35:39
Producer Michael
16 hours agoROLLS-ROYCE SPECTRE TEST DRIVE GOES WRONG!
32.5K4 -
15:42
Nicholas Bowling
15 hours ago $1.79 earnedCharlie’s MURDER Sparks COLLEGE STUDENTS to Boldly Preach the Gospel!
8.88K16 -
40:10
Uncommon Sense In Current Times
18 hours ago $1.52 earnedDeconstruction of Christianity | Tim Barnett on Truth, Faith & the Crisis in Today’s Church
22K2 -
LIVE
Total Horse Channel
12 hours ago2025 Quarter Horse Congress * Celeste Center * Wednesday October 1st
101 watching -
LIVE
The Bubba Army
23 hours agoGOVERNMENT SHUTDOWN! - Bubba the Love Sponge® Show | 10/01/25
1,841 watching