C. M. Vigano érsek reakciója Bergoglio szingapúri beszédére és annak a nyílt aposztázisára, aki az egyház fejeként lép fel

Ezt a videót megnézheted itt is: https://bcp-video.org/hu/szingapuri-beszedere/

Iratkozzon fel a BKP hírlevelére https://bit.ly/3Ozn0Co

Befejeződött a 45. „apostoli“ út, amelynek során Bergoglio Indonéziába, Pápua Új-Guineaba, Kelet-Timorba és Szingapúrba látogatott.
Szeptember 13-án, Szingapúrban tett látogatása során Bergoglio a nemzetközi vallásközi találkozó fiataljai előtt kijelentette: Minden vallás Istenhez vezető út. Azzal a hasonlattal élnék, hogy a vallások olyanok, mint a különböző nyelvek, amelyeken keresztül el lehet érni Istent.
De Isten mindenki Istene. És mert Isten mindenki Istene, mi minnyájan Isten gyermekei vagyunk. ‚De az én Istenem jelentősebb, mint a tiéd!‘ Igaz ez?
Isten csak egy van, és közülünk mindenki egy nyelv, egy út úgymond Isten eléréséhez. Valaki szikh, valaki muzulmán, valaki hindu, valaki keresztény – ezek különböző utak. “
Carlo Maria Vigano érsek reakciója:
„Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.’ (Jn 14,6)
Bergoglio a szingapúri fiatalokhoz szóló istentelen kijelentéseivel, miszerint ’minden vallás Istenhez vezető út’, megsérti Isten fenségét, elárulja Isten kijelentését, megtapossa a legnagyobb hittitkot, és semmissé teszi Isten Fia, a mi Urunk Jézus Krisztus megváltó áldozatát.
Hazug szavai azért is különösen alattomosak, mert az új generációkhoz szól, akiket Bergoglio félrevezet, hogy azt higgyék, üdvösségre juthatnak anélkül, hogy vallanák, hogy Jézus Krisztus, Isten Fia, egyedüli Megváltó, és az Ő egyháza az üdvösség egyetlen frigyládája. A mi Urunk magáról ezt mondta: „Én vagyok az ajtó.” (Jn 10,9) Ennek az igazságnak a tagadása hitehagyást és a kereszt megtaposását jelenti. A legfőbb székből tenni ezt példátlanul súlyos botrány, amelytől csak a püspökök többségének félelemből történő és bűnrészes hallgatása súlyosabb.
A ’Passio Ecclesiae’ bevégeztetett az elbitorolt tekintély és az új szinhedrion árulásával, amely ugyanúgy aposztatikus.”
Megdöbbenti Carlo Maria Vigano érseket az, hogy a püspökök, azaz az apostolok utódai, tolerálják Bergoglio aposztázisát:
„ Hogyan tolerálhatja az apostolok utóda annak a nyílt hitehagyását, aki az egyház fejeként lép fel? Az, ami bennünket megbotránkoztat és rémülettel tölt el, nem is annyira Bergoglio rögeszmés provokáció sorozata, aki most lázadó és hitehagyó természetéről tett bizonyságot, hanem inkább a teljes episzkopátus gyávasága. Nem tudom megérteni, hogy az apostolok utóda hogyan tolerálhatja annak a nyílt hitehagyását, aki az egyház fejeként lép fel, mintha egy elmeháborodott ember örjöngéséről lenne szó, akinek nem kell túl nagy figyelmet szentelni. Rettegéssel gondolok arra, hogy mivel fogja majd a mi Urunk vádolni őket, ha majd elébe kell állniuk és felelniük kell a hallgatásukért az egyház szisztematikus pusztításával kapcsolatban. Ezek azok a szörnyű bűnök, amiért a hierarchiának bűnbánatot kell tartania és bűnbocsánatért kell könyörögnie.“