Premium Only Content

Hazánk „alapító okirata”, a vérszerződés – Honi felderítés
A világ számos helyén ünneplik az országuk születésnapját, ami általában a függetlenség kikiáltásához, egy forradalomhoz, esetleg egy békekötéshez kapcsolódik. Nálunk talán a születésnapi buli utáni vágyakozás alakította ilyesmi eseménnyé Szent István 1083. augusztus 20-i szentté avatásának ünnepét, ám a magyar államiság nem ekkor, Szent László uralkodása idején kezdődött. Sokkal régebben, egy különleges szertartás – a vérszerződés – hozta létre a Magyar Fejedelemséget. Érdekes csavar, hogy a magyar törzsek nem is a Kárpát-medencében tettek esküt a máig fennmaradt szövetségükre, nagyjából 1200 évvel ezelőtt, hanem még a szomszédos Etelközben. Amikor egy közös edényben lévő borba csurgatták a vérüket, aznap született meg a magyar államiság. Fejedelmet és más vezetőket választottak, továbbá olyan szokásjog alapjait rakták le, amely aztán a történeti alkotmányunk képében a jogrendszerünk kiindulópontjává vált egészen a modern időkben bekövetkezett kommunista hatalombitorlásig. A vérszerződésben nemcsak Magyarország kezdete, hanem erkölcsi és törvényi kiindulópontja is visszaköszön – erről beszélt a műsorban Varga Tibor jogtörténész.
-
8:52
PestiSracok.hu
8 months agoTrump veszélyes tervei a Gázai-övezettel | GEOrgPOLITIKA
174 -
1:06:26
vivafrei
3 hours agoLive with Alexa Lavoie! ANTIFA in Canadian Government? RCMP the New Gestapo? AND MORE!
128K38 -
40:38
Dad Saves America
23 hours agoLeft Is Right, Up Is Down: The Overton Window Has Been Shattered
5.52K1 -
LIVE
LFA TV
18 hours agoBREAKING NEWS ALL DAY! | TUESDAY 9/30/25
1,004 watching -
LIVE
freecastle
6 hours agoTAKE UP YOUR CROSS- May the forces of evil become confused on the way to your house.
217 watching -
1:23:05
Awaken With JP
5 hours agoGetting NUTS! FBI Did J6, Comey Indicted, and More! - LIES ep 110
55K27 -
2:09:51
Pop Culture Crisis
3 hours agoJK Rowling OBLITERATES Emma Watson, Trump Vs Ariana Grande, Could The Rock be President? | Ep. 926
40.2K9 -
1:46:23
The HotSeat
2 hours agoCommander In Chief and SECWAR Address The Troops, and I AM HERE FOR IT!
19.7K15 -
LIVE
The Nunn Report - w/ Dan Nunn
3 hours ago[Ep 759] Resist Digital ID | Dems to Shut Down Gov | Obama Library Funds Tides / Terrorists
155 watching -
1:42:33
The Quartering
6 hours agoFat Soldiers BLASTED, Kirk Assassin In Court, JK Rowling Destroys Emma Watson & Crowder Takes Risk
132K28