Premium Only Content
Magyar Péter nem szereti a sajtót, de használja. Mi sem szeretjük Magyart, de írunk róla | Skót duda
Sokszor elhangzik az a vád, hogy a fiatalok politikai apátiában vannak, ezért azt látjuk, hogy minden politikai formáció azon van, hogy az ő szívület elnyerje. Gyurcsány Ferenc már rájött, hogy a Converse sportcípő nem lesz elég, ezért Minecraft szoftvert ígért a szavain csüngőknek, ha eléri a posztja az ezer like-ot. Megtörtént, Fletó pedig belevágott az ismeretlenbe. De vajon ennyi elég is ahhoz, hogy megnyerje a jövő nemzedékének szívét? Erről is beszélgettünk az eheti Skót dudában, ahol kitértünk rá, hogy bár Magyar Péter utálja a sajtó munkatársait (beleértve feltehetően saját öccsét is, aki szintén újságíró) mégis szüksége van ránk, ha ezreket akar elérni mondókájával. S bár mi sosem mondtuk ki, mi sem feltétlen szeretjük az összes politikust, de a munka az munka, ez nem a szerelemről szól. Végül egy amerikai vajgyártó cég hibájára hívjuk fel a figyelmet, hiszen olyan galád tetten érték őket, amit még a világ nem látott. Nem írták rá a vajra, hogy tejből készült. Skandallum.
-
13:32
PestiSracok.hu
10 months agoDonald Trump hajthatatlan Merkel pedig szétveri a CDU-t | GEOrgPOLITIKA
6052 -
LIVE
Dr Disrespect
5 hours ago🔴LIVE - DR DISRESPECT - WARZONE x BLACK OPS 7 - SEASON 1 INTEGRATION
1,355 watching -
LIVE
The HotSeat With Todd Spears
47 minutes agoEP 220: Candace Vs. TPUSA (and Why I DON'T CARE)
497 watching -
DeVory Darkins
3 hours agoBOMBSHELL: Congress drops BRUTAL NEWS for Tim Walz after Comer announces Probe
168K48 -
1:15:17
Sean Unpaved
4 hours agoPlayoff Implications On The Line For Cowboys vs. Lions NFC SHOWDOWN! | UNPAVED
38.5K -
59:30
Simply Bitcoin
22 hours ago $0.75 earnedThe Bitcoin Crucible w/ Alex Stanczyk & Daniel Batten - Episode 11
25.3K3 -
8:44
Jamesons Travels
18 hours ago $1.29 earnedCongress Created This Mess…Now Troops Pay the Price
21.8K17 -
1:00:13
Timcast
4 hours agoTrump DUNKS On Somalis, Calls For Ilhan Omar To Be DEPORTED
170K52 -
2:30:27
Steven Crowder
6 hours agoNick Fuentes Sits Down with Crowder
593K1.65K -
1:07:12
The Rubin Report
5 hours agoHost Gets Visibly Angry as Scott Bessent Rips Him to Shreds in Front of NY Times Crowd
74.1K38