Premium Only Content
"...ki a gőzöst igazítja", 2010
Portréfilm Balázs József (1948-2012) mozdonyvezetőről, amely a vasútfilmek hatodik nemzetközi fesztiválján (RAILFILM 2010, Budapest) egy 25 alkotásból álló mezőnyben az ötödik, míg a Duna-menti Régiók Alkotói Filmjei második fesztiválján (PROFEST 2011 Panonija/Topolya, Vajdaság) egy közel 200 alkotásból állóban a 12. helyen végzett, a második Bujtor István filmfesztiválon (Balatonszemes, 2011) pedig egy 25 előválogatott alkotásból állóban harmadik díjat nyert.
Szerkesztő-rendező: Fekete Csilla
Producer: Kővári Miklós
Vezető operatőr: Zsóka Zoltán HSC
Vágó: Kardos András
© Zugló TV, 2010. A film közzététele nonprofit alapú.
--------------------------------------------------------
Balázs Józsefről:
A MÁV egyik legismertebb és legelhivatottabb, kiemelkedő szakmai tudású mozdonyvezetője volt. Sorsa a múlt rendszerben jellegzetes magyar mozdonyvezetői sors: a vasút szolgálatának szentelt élet és az annak oltárán feláldozott egészség. Hírnevét, elismertségét elsősorban annak köszönhette, hogy mindemellett azon utolsó maroknyi, letörhetetlenül lelkes gőzösvezér egyike volt, akik a menetrendszerű gőzvontatás dicső korszakának mintegy visszatapsolt ráadását jelentő nosztalgiaüzem beindítását a 80-as években önkéntes munkájukkal nagymértékben elősegítették. Szaktudása kamatoztatása útján két mozdony, a 341,012 (ex. 1026) és a 424,009 felújításában, továbbá a bátaszéki fűtőháznál megmaradt többi gőzmozdony kiállításában is vezető szerepet játszott, amelyekkel a magyar gőzvontatás emlékeinek megőrzése terén rendkívüli érdemeket szerzett. Népszerűsége tetőfokára a vasútbarátok körében akkor ért, amikor a 90-es évek elejéig még MÁV menetrend szerint közlekedett gőzvontatású nosztalgiavonatok élén a legtöbbször bevetettek közé tartozott 424,009 állandó vezére lett. Ez az időszak életének talán legszebb napjait, pályafutásának pedig a csúcsát jelentette.
A film bevezetéseként Bátaszéki otthonában látogatja meg két elhivatott vasútbarát barátja, akik rajongói közül kerültek ki. Egyikük, Wein Tibor, vasúthangok gyűjtője, másikuk, Kirchner Attila, ismert vasútfotós és -videós. Egymást és a film főhősét évtizedeken át folytatott vasútbarát tevékenységük során ismerték meg. (Mindketten a Magyar Gőzmozdonyokért és Vasútért Egyesület [MGV] alapító tagjai.)
Attila és Tibor a folytatásban az Istvántelki járműjavítóba, majd a Magyar Vasúttörténeti Parkba viszik Józsit, hogy ott az időközben már újra szoborrá merevedett "vasparipái" társaságában idézhesse fel a régi szép idők emlékét. Ám egy igazi meglepetésként azt is megszervezték, hogy Józsi közel két évtized után újra gőzöst vezethessen.
A film elkészítését, melynek célja a nem mindennapi vasutas hivatásszeretet bemutatása volt, a Magyar Gőzmozdonyokért és Vasútért Egyesület filmes tagjai 2009-ben határozták el. Forgatása idején nem először csillant meg Főhőse felépülésének biztató reménye, ám szeretett felesége egy évvel később történt váratlan elvesztése végleg megtörte erejét. (2015-ben a filmben ugyancsak megszólaló Tarjányi Pál, a Bátaszéki fűtőház egykori vezetője is elhunyt.)
Halála után Balázs József emlékére egy további rövidfilm is készült, amely • Rekviem egy mozdonyvezetőért (2013) címet viseli.
-
26:51
efenigson
2 days agoSwitzerland: Still the Land of Freedom? Samuel Kullman | You're The Voice - LIVE from Lugano PlanB!
11.7K2 -
2:04:59
LFA TV
22 hours agoTHE RUMBLE RUNDOWN LIVE @9AM EST
22.7K3 -
1:07:25
Wendy Bell Radio
6 hours agoPet Talk With The Pet Doc
14.2K28 -
4:45
PistonPop-TV
8 days agoMazda K-Series V6: Only True Enthusiasts Know About This Engine
7.81K1 -
19:51
Stephan Livera
3 days ago $7.76 earnedStephan Livera hosts Plan B Podcast in Lugano
33.2K1 -
1:08:45
DeVory Darkins
23 hours agoLetitia James drops frantic speech after pleading not guilty as Canada gets NIGHTMARE NEWS
111K53 -
1:25:16
efenigson
2 days agoDigital Money or Digital Prison? - Nick Anthony | You're The Voice - LIVE from Lugano PlanB Forum!
30.1K5 -
13:26
Cash Jordan
19 hours ago“PORTLAND MOB” Storms ICE HQ… ‘COMBAT’ Troops Respond With EXTREME FORCE
30.7K73 -
16:00
Demons Row
16 hours ago $11.65 earnedBIKERS OF FLORIDA 💀🏍️ Outlaws, Warlocks, Mongols & the Wild South
28.2K12 -
22:01
Jasmin Laine
20 hours agoTrump’s BRUTAL WARNING Leaves Canada Speechless—America STUNNED
28.2K68