Premium Only Content

A bántalmazás relativizálása
Török Csilla ma már szabad ember, és lassan, lépésről lépésre egyre közelebb is ahhoz, hogy boldog legyen. Ehhez szembe kellett tudjon nézni a múltjával, kiszabadulni a transzgenerációs áldozat szerepkörből. Felnőttként tudta meg, miért és mi elől menekül egész életében, miért keres biztonságot, egy családot helyettesítő közeget. A volt a szekta. Csakhogy, amikor a fundamentalista, szélsőséges vallási közösségben ő az oittani szigorú szabályok szerint kiterítette a kártyáit és beszélni kezdett arról: már 4 évesen szexuális bántalmazás elszenvedője volt a családban, most pedig veri a férje és válni akar, mindenki ellene fordult. Azt kapta, hogy a bántalmazás jó, mert alázatra tanít és ő bizonyára nem eléggé alázatos még, éppen ezért a bántalmazás, ami elszenved Isten akarata, fogadja el. Csillában az egyedüli biztonságot jelentő közeg támadása hatására csak fokozódott az önvád, míg egy nap rá nem ébredt arra, minden toxikus kapcsolatot le kell választani és ehhez első sorban önmagán kell dolgoznia.
Most egy Egyesület Királyságban él, a szekták természetét, valamint a szekták és az abúzus összefüggéseit kutatja, no meg könyvet ír a saját történetéről, arról, hogyan lehet ezt túlélni.
-
57:19
A hely
22 days agoA Szőlő-gate: tények hálózatról, fiatalkorú prostituáltakról és egy javítóintézet igazgatóról
1121 -
1:41:55
MattMorseTV
18 hours ago $17.72 earned🔴Trump meets with GOP Senators over SHUTDOWN. 🔴
15.4K55 -
24:23
Nikko Ortiz
1 day agoArmy Officers Might Need Help...
13.3K8 -
56:38
DeProgramShow
4 days agoDeprogram with Ted Rall and John Kiriakou: "Jake Tapper on the Global Hunt for an Al Qaeda Killer”
56.9K7 -
8:00:11
GritsGG
16 hours agoBattlefield 6? Here... We... Go...
16.1K -
1:04:10
The Connect: With Johnny Mitchell
3 days ago $11.29 earnedTucker Carlson's INSANE Take On Civil War In America, Calls For Fascism
39K94 -
LIVE
Lofi Girl
3 years agolofi hip hop radio 📚 - beats to relax/study to
215 watching -
2:04:24
FreshandFit
14 hours agoGianni Blu Meets 305
227K11 -
2:37:35
Badlands Media
15 hours agoDEFCON ZERQ Ep. 014: Marker Nine – The Ninth War Is Coming
78.7K87 -
2:10:43
Inverted World Live
11 hours agoTop General Outsourcing Decisions to ChatGPT | Ep. 127
93.9K10