Premium Only Content

Feltárta Kristóf Ágota apjának bűneit
Kristóf Ágota világhírű magyar író, talán az egyik legismertebb a kortárs szerzők közül külföldön. Regényéből, a Nagy füzetből készült filmet még Oscar-díjra is jelölték. A film bejutott a legjobb kilenc idegen nyelvű film közé. Eredetileg háborúellenes regényként tartják számon. Lepold Andrea előtt senki sem beszélt arról, hogy valójában egy életrajzi regény, amely a Kristóf család traumáit, Kristóf Ágota apjának, a ped*f*l rémtettek miatt börtönre ítélt csikvándi, később kőszegi tanítónak az lehallgatott bűneire utal. Egy öngyógyítás, amely megírásának talán az egyik célja is az volt, hogy az írónő szembenézzen a transzgenerációs traumákkal.
Lepold Andrea újságíró Kőszegen ismerkedett meg a sötét történettel, majd kutatni kezdte a Kristóf család és a Kristóf trauma történetét. Rábukkant Kristóf Kálmán ítéletére, egy tragikus halálesetre, áldozatokra és tanúkra is.
Kristóf Kálmán, Kristóf Ágota apja az ítélet szerint 17 fiatalkorú, 12 év alatti gyermeket molesztált. Többségüket meg is erőszakolta. A legfiatalabb kislány mindössze 7 éves volt.
Lepold Andrea hosszas kutató és elemzőmunkát követően írta meg a Nagy füzet kísértetei című könyvet.
A podcast során olyan témákat vetünk górcső alá, mint a elhallgatás okai, a traumafeldolgozás, a transzgenerációs traumák és bűnök. Megvitattuk azt is, mi lehet az oka, hogy kisebb közösségekbe, falvakban, egy köztiszteletben álló emberről, mint a tanító vagy a plébános, sokan képtelenek elfogadni, elhinni, ha gyermekeket bántanak és inkább a legendaszövést vagy/és a tagadást választják, nem csak kifelé, magukban is.
Drága követőim, ha támogatni szeretnétek az általam képviselt ügyeket, áldozatok segítését, az eljárási költségeket - szakértők, orvosok, ügyvédi költségek - az alábbi linken tudjátok adományotokat elküldeni:
https://www.donably.com/a-gyermekek-hangja
Hálásan köszönöm!
Kövess a Facebookon is:
https://www.facebook.com/profile.php?...
Megtalálsz továbbá az X-en:
És már a TikTok-on is:
https://www.tiktok.com/@UCgaSn8F3Eu8oVGF6SXLHoXg
A videóim cenzúrázatlan, bővebb változata a Rumble csatornámon látható:
-
33:02
A hely
1 month agoGyermekotthonból pszichiátriára
84 -
4:43
MudandMunitions
1 day agoGlock’s BIGGEST Marketing Trick Ever? The ‘Discontinued’ Strategy Exposed!
811 -
16:25
Actual Justice Warrior
1 day agoAfrican SCAMMERS Steal Millions From Medicaid
1.86K13 -
43:16
Coin Stories with Natalie Brunell
16 hours agoBitcoin Will Power the Internet of Money and Tokenize Real World Assets with David Marcus
1.32K3 -
30:18
James Klüg
1 day agoTalking To ANTIFA At Portland ICE Facility
8.86K15 -
6:14
Dr Disrespect
19 hours agoDr Disrespect Goes for 100 KILLS in Battlefield 6
70.7K8 -
1:41:55
MattMorseTV
18 hours ago $17.72 earned🔴Trump meets with GOP Senators over SHUTDOWN. 🔴
15.4K55 -
24:23
Nikko Ortiz
1 day agoArmy Officers Might Need Help...
13.3K7 -
56:38
DeProgramShow
4 days agoDeprogram with Ted Rall and John Kiriakou: "Jake Tapper on the Global Hunt for an Al Qaeda Killer”
56.9K7 -
8:00:11
GritsGG
16 hours agoBattlefield 6? Here... We... Go...
16.1K