Premium Only Content
Deneen, Brendan: ALIEN - Durva Háború. Silent Library Pro, Debrecen - Sopron, 2025
Miután hajszál híján megmenekült egy xenomorf támadásból, és egy ismeretlen bolygón kényszerleszállást hajtott végre, Chris Temple, a volt katona, csupán békés életre vágyik a lányaival. Ehhez mindössze egy készülőben lévő polgárháborúval és egy elszabadult xenomorffal kellene megbirkóznia. A háború mindig rátalál a magadfajta emberre. Ez az ALIEN-történet ott kezdődik, ahol a legtöbb véget ér: egy sérült űrhajón, amely egy elszabadult xenomorffal a fedélzetén száguld a végtelen űrben. A hajón utazik Chris Temple, az egykor ünnepelt tengerészgyalogos is, aki nemrégiben özvegyült meg, és egyedül neveli két kislányát, a tizenegy éves Jane-t és a nyolcéves Emmát. Különleges képességei ellenére Chris nem avatkozik be az idegennel vívott harcba; minden figyelmét arra összpontosítja, hogy biztonságban tudja gyermekeit, miközben a hajó kényszerleszálláshoz készülődik. A család sikeresen landol egy idilli helyőrségbolygón. Ott Christ arról tájékoztatják, hogy a hajó a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, és a becsapódást semmi sem élhette túl. Ez azonban csupán az első hazugság. Chris és lányai élvezik új életüket, de valami mégsem stimmel. Chris alapvetően paranoiás alkat, de attól, hogy valaki paranoiás, még nem feltétlenül téved. Ahogy Chris a hazugságok és összeesküvések hálójában nyomoz, egyre kellemetlenebb meglepetések érik. Úgy tűnik, miután maguk mögött hagyták a romokban heverő Földet, Chris és lányai egy olyan bolygón landoltak, amely a totális polgárháború küszöbén áll. Chrisnek újra be kell vetnie azokat a harci képességeit, amelyeket soha többé nem akart használni, hogy megvédje lányait, leszámoljon az erőszakra éhes tengerészgyalogosokkal, és felvegye a harcot a xenomorffal, amely válogatás nélkül szedi áldozatait, függetlenül attól, hogy a polgárháború melyik oldalán állnak. | Szerző: Deneen, Brendan | Cím: ALIEN - Durva Háború | Megjelenés: Silent Library Pro, Debrecen - Sopron, 2025 | Fordította: OSZIP [Rozsi Gábor] | Olvasószerkesztő: Nogueira, José Alexander | Felolvasta: Ambrus Attila József | Bitráta: 44 kHz / 192 kbps / mono | Lejátszási idő: 12:15:52 (12 óra 16 perc) | Megjegyzés: Nem hivatalos, rajongói fordítás
-
9:26
Rethinking the Dollar
3 hours agoCar Gone. Job Gone. Hope Gone? The Silent Debt Crisis In America
1262 -
sunhatkid
11 hours agoFixing Strangers MiniBikes Around LA
2 -
2:10:21
The Culture War with Tim Pool
3 hours agoLeftist TERROR Attack On Coast Guard, Liberals Claim Trump Is A TYRANT | The Culture War DEBATE
99.4K170 -
23:38
Professor Nez
1 hour ago🚨NO WAY HE RECOVERS! Trump CONFRONTS Aussie Ambassador & Finishes Him Off
2.48K3 -
4:07
Sean Unpaved
1 hour agoFBI Hoops Bust Day 2!, NFL/CFB Week 8-9, & World Series Opener Preview
3.19K -
46:24
Lara Logan
14 hours agoPUTIN’S QUIET DIPLOMAT: Kirill Dmitriev on Peace & War in Ukraine | EP 41 | Going Rogue w Lara Logan
5.76K2 -
12:29
Clintonjaws
17 hours ago $24.15 earnedShane Gillis vs 'The View' - This Is Priceless!
55.2K23 -
1:29:35
Steven Crowder
4 hours agoWhich Way Western Man: Zohran Mamdani & The Great Rice Debate
221K190 -
32:55
The Rubin Report
3 hours agoCrowd Roars for Cuomo’s Blistering Attack on Zohran Mamdani
31.6K58 -
1:27:40
The Mel K Show
3 hours agoMORNINGS WITH MEL K - Slow Rolling Disclosure Becoming Unstoppable Truth Tsunami - 10-24-25
17.9K4