Premium Only Content

Amit eddig nem tudtál a Szőlő utcai botrányról
A Szőlő története messze nem csak két felnőtt nőről szól, akiket az igazgató prostituáltként futtatott. A Budapesti Javítóintézet falain belül rengeteg olyan dolog megtörtént, aminek soha sem szabadott volna és a mai napig vannak bent olyan dolgozók, akikről több jelzést is tettek a kollégák, hogy nem megengedhető dolgokat tesznek, többek között szexuális kapcsolatot folytatnak fiatalkorú fogvatartottakkal. De aki jelzésekkel élt, aki nem tartotta a száját, az hamar lapátra került.
A növendékek panaszait egy zárt ládába gyűjtötték, amihez elméletileg csak az ügyészség képviselője fér hozzá, többen is beszéltek nekem arról, hogy a ládához az egyik dolgozónak is kulcsa van és a bedobott panaszokat átválogatják, mielőtt az illetékesek kiürítik.
Így szűrik meg, mi juthat ki a falakon kívülre. „Péter nagy manipulátor és karizmatikus személyiség, megszédítette és céljainak megfelelően használta az embereket” – többek között erről beszélgettünk Thaly Kristóffal, aki több pozícióban is dolgozott a Szőlőben, növendékügyesként, nevelőként, legutóbb pedig informatikusként.
Kristóf volt az, akivel még tavaly ősszel először megosztottam a javító igazgatójáról és annak élettársáról kapott terhelő információkat, utána együtt nyomoztunk.
Thaly Kristóf ugyan adott egy interjút a minap a PestiSrácoknak, de messze nem tudott elmondani mindent, ami lelkét nyomta. Most úgy döntött, nevét, arcát vállalva kiborít mindent, amit tud és hallott a kollégáitól. Hiszem, hogy nem ő az utolsó…
A beszélgetésből azt is megtudhatják, mi van most a Lakatos áldozattal és azt is, hogy nem az a fiú az egyetlen és persze Lakatos sem az egyetlen felvásárlója a kiszolgáltatott fiatal fiúknak.
Azért, hogy segíthessük a túlélőket és oktatással, képzésekkel segíthessük az áldozattá válás elkerülését alapítványt hoztunk létre Nem Vagy Egyedül Velünk néven. Célunk többek között a gyermekeket ért szexuáéis visszaélések, sémák feltárása, a pedofil bűncselekményekre való figyelemfelhívás, gyermekekkel foglalkozó pedagógusok illetve szülők felkészítése korunk aktuális veszélyeire.
Kérem, ha teheti, támogassa a munkánkat.
Nem Vagy Egyedül Velünk
Egy alapítvány a gyermekekért
Számlaszám: 11746005-25756162
(IBAN: HU13117460052575616200000000)
-
47:20
A hely
1 month agoRagadozók: egy tanú vallomása (cenzúrázatlan)
6221 -
1:02:57
Sarah Westall
5 hours agoStructure of the World has Changed and Getting Back to Basics w/ Stacy Washington
24.8K8 -
6:34
Buddy Brown
7 hours ago $0.03 earnedWatch What Happens When WELFARE QUEENS Get Denied FOOD STAMPS! | Buddy Brown
13.2K14 -
LIVE
Drew Hernandez
14 hours agoCHARLIE KIRK TRIAL JUDGE ISSUES GAG ORDER & U.S. MARSHAL ILLEGAL ALIEN SHOOTOUT?
968 watching -
LIVE
DLDAfterDark
3 hours agoIs Glock Anti 2A?? Glocks Terrible Recent Decisions & More
164 watching -
1:58:02
tminnzy
3 hours agoLAST REMAINING BLACK OPS 6 PLAYER 🦁
11.6K -
LIVE
Side Scrollers Podcast
2 days ago🔴SIDE SCROLLERS FUND-A-THON🔴DAY 2🔴100% REVENUE HELPS CHANGE CULTURE!
982 watching -
1:47:13
Flyover Conservatives
23 hours agoURGENT UPDATE: Why Halloween Matters This Year— October 24-31 w/ Bo Polny | FOC Show
20.2K1 -
LIVE
This is the Ray Gaming
2 hours ago $0.10 earnedI'm All Out Of Tacos | Rumble Premium Creator
28 watching -
LIVE
SpartakusLIVE
6 hours agoHE'S BACK || The #1 KING of Content has ARRIVED
157 watching