Néma tavasz - 1. fejezet - Mese a jövőből

Rachel Carson Néma tavasz című, 1962-ben megjelent műve mérföldkő a környezetvédelmi irodalomban. A könyv központi témája a DDT és más szintetikus rovarirtók használata, amelyek bár rövid távon hatékonyak voltak, hosszabb távon súlyos ökológiai és egészségügyi károkat okoztak. Carson rávilágított, hogy a természet nem elszigetelt rendszerekből áll, hanem szorosan összekapcsolódó láncolatokból, amelyekben a vegyi anyagok felhalmozódása előbb-utóbb az emberhez is visszajut.

A mai kor párhuzama a glifozát: széles körben használt gyomirtó, amelyet sokáig „biztonságosnak” állítottak be, ám egyre több tudományos vizsgálat mutat rá az egészségügyi kockázataira és a biológiai sokféleséget fenyegető hatásaira. Ahogyan a DDT a 20. század közepén, úgy a glifozát a 21. század elején szimbolizálja azt a hozzáállást, amely a természetet pusztán gazdasági céloknak rendeli alá, és nem számol a hosszú távú következményekkel.

A Háromtest-probléma című regényben (Cixin Liu trilógiája) különösen hangsúlyos szerepet kap a Néma tavasz. A főhős, Je Venjie a könyv olvasása közben döbben rá arra, hogy az emberiség képtelen megváltoztatni pusztító viselkedését a természettel szemben. Ez a felismerés vezet ahhoz a drasztikus döntéshez, hogy kapcsolatot keres egy idegen civilizációval, amelytől az emberiség feletti ítéletet és rendet remél.

Somlósi Lajos tanításaiban is megjelenik a környezet pusztításának kritikája. Kiemeli, hogy a túlzott műtrágya- és vegyszerhasználat nemcsak a talaj termékenységét rontja, hanem tönkreteszi a természetes körforgásokat, mérgezi a vizeket, és végső soron az ember egészségére is visszahat. Az ilyen gondolatok erősítik Carson figyelmeztetését: ha nem változtatunk a természethez való viszonyunkon, „néma tavaszok” sorozata várhat ránk, amikor a madarak éneke végleg elhallgat.