Premium Only Content
Továbbképzés tiszásoknak valóság tantárgyból
Viccesen hangzik, de sajnos ez a súlyos valóság. Ha már a zsebmessiás nem segít rajtuk, kénytelenek vagyunk mi továbbképzést tartani a szektásoknak, hogy ne huppanjanak akkorát a végén, de ami fontosabb, nekünk se okozzanak kárt.
A Karanténvlog vállalta a feladatot és igyekezett tiszta vizet önteni a pohárba annak érdekében, hogy legalább néhány elbódított tiszás észbe kapjon, és többet ne vegye a Magyar Péter által osztogatott pirulákat. A felszabadult agy könnyebben hajlik a valóságra, ám a szektatudatból nehéz a kilépés, így megpróbálunk mi is segíteni egy kis továbbképzéssel, ha már a valóság nem tud önmaga által győzelmet aratni egyeseknél. Sok tiszás szó szerint büszke arra, hogy kikerültek az adatai és az ukránokhoz jutottak. Ismert, hogy ebben szenzitív információk is voltak, címmel, telefonszámmal, sőt GPS által küldött helymeghatározásokkal. Minden normális ember felkapta a fejét és megijedt, ám néhányan alaposan benyalták a kapkodó és pánikszerű magyarázatot, hiszen Magyar Péter szerint ezt is Orbán csinálta.
Továbbképzés tiszás károsultaknak
A probléma azonban jóval nagyobb, mint egyesek gondolják, hiszen az ukránok nem véletlenül "fejlesztették" az applikációt, hogy aztán felhasználhassák az oda regisztrálók adatait. Aki erre büszke, az tényleg hülye. Közben aztán azt is megtudhattuk, hogy Zelenszkij most arra készül, hogy újra megtámadja a Barátság-kőolajvezetéket és elmondta, hogy mindenképpen megakadályozza azt, hogy az orosz eljusson Magyarországra. Mondta mindezt azt követően, hogy Donald Trump és Orbán Viktor megállapodást kötött arról, hogy hazánk szankciómentességet élvez az orosz olajra és gázra. Zelenszkij tehát felül akarja írni legfőbb támogatóját, az Egyesült Államokat, akitől a fegyvereik nagy részét kapják. Vajon miféle düh és gyűlölet dolgozhat az ukránokban? Aki úgy érzi, hogy mégis nekik kell küldeni a pénzt, az gondoljon az arany WC-s Timur Mindicsre, Zelenszkij főtanácsadójára, aki az energetikára szánt pénzt lopta el és költötte luxusra. Tehát, kedves tiszások! Gondolkodjatok, nézzetek utána a történéseknek és inkább reszkessetek amiatt, hogy az adataitok kikerültek a főnökötök slendriánsága miatt az ukránokhoz, és ha úgy érzitek, hogy bár rendkívül rosszul éltek, mégis küldeni akartok pénzt Ukrajnába, inkább közvetlenül Zelenszkijnek küldjétek a lóvét, könnyebben ki tudja osztani a haveroknak. Ne izguljatok, a fronton kínlódó és a fagyhalállal szembenéző emberek úgysem kapnak belőle.
-
42:43
Sarah Westall
11 hours agoThe Psychological War Online - How They Target You | Eric Meder
58K6 -
1:29:35
DLDAfterDark
9 hours ago $5.52 earnedBadge Cam Shootings - Let's Watch Some Semi Precious Metals Fly!
51.4K1 -
2:16:00
megimu32
9 hours agoOTS: THEY STOLE THAT… AND IT STILL WASN’T BETTER!
50.5K4 -
1:33:50
Precision Rifle Network
1 day agoGuns & Grub - New Guns!
35K5 -
1:02:27
Glenn Greenwald
12 hours agoADL Demands More Censorship of Tucker, Hasan Piker, Nick Fuentes, and More; Plus: Glenn's Debate About Iran on Piers Morgan | SYSTEM UPDATE #567
120K142 -
2:24:24
Barry Cunningham
11 hours agoLIVE TONIGHT: President Trump and NHL Champions Florida Panthers | Nick Shirley Video
71.5K28 -
1:03:35
BonginoReport
13 hours agoMinneapolis is OUT OF CONTROL! - Nightly Scroll w/ Hayley Caronia (Ep.214)
185K122 -
1:30:11
Kim Iversen
15 hours agoAmericans TURN On Trump Over ICE, Rogan Compares To Gestapo
160K397 -
2:21:47
Red Pill News
15 hours agoMinneapolis on FIRE - Time For Insurrection Act on Red Pill News Live
97.2K38 -
1:02:43
TheCrucible
14 hours agoThe Extravaganza! EP: 82 (01/15/26)
70.1K19