Premium Only Content
2025.02.08. Itt is vasút épül hamarosan. A leendő zalaszentiváni deltavágány, és az új megálló helye
Narrált FullHD videó!
Nyugat-Magyarország egy egy egészen más világ, nyilván nem csak a vasút terén hanem úgy összességében is. A GySEV szolgáltatási területe valós nyugati feelinget kelt az utazókban (most még), hiszen lényegében ez egy darabka Ausztria. Az embert magával ragadja a zöld-sárga vasúttársaság szolgáltatási színvonala, és filmez mindent ami gurul, és persze olyat is ami nem! Ezúttal a Zalaszentiván állomást elkerülő 2025-2026-ban megépülő deltavágány helyének filmezése volt a fő téma, mely a 17-es vonalat köti majd össze Szombathely felől, a 25-ös vonallal Zalaegerszeg felé. A kivitelezés idén tavasszal el is indul, és 2026-ban már vaskerekek csattognak majd erre. Most azonban még úgy-ahogy érintetlen a táj, igaz az útban lévő épületeket, így az Aba hotelt is, már elbontották, a közműkiváltások is megvoltak már, de a látványos munkák még csak most fognak beindulni. A deltavágány a tervek szerint 1200m hosszú lesz, és az északi kiágazása előtt a 17-es vonalon egy Szentivánvölgy elnevezésű megállóhely is épül majd, mely lehetővé teszi hogy a személyszállító vonatok a deltán haladjanak Zalaegerszeg felé, ráadásul a településhez is lényegesen közelebb van. Az építkezésről természetesen tervezek majd részletesen is beszámolni, ez az un. nulladik film, amikor még a majdnem eredeti környezet került lencsevégre. Ha már arra jártam, a környék vonatai sem úszták meg a kamerát, de GySEV országban ez egyáltalán nem okoz gondot, sőt, eléggé barátságosak a vezérek ott nyugaton, egész más világ. BecsVision 2025
SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY!!
- Ez egy FULL HD 1080p videó. Érdemes a minőséget beállítani a fogaskeréknél!!
- A https://www.becsvision.hu/ alatt lehet választani, hol nézzétek a videókat!
Kérlek ha tehetitek támogassátok a csatornát a mostani nehéz időkben!
🔁REPONT: https://shorturl.at/gVV9W
🟦PAYPAL: https://www.paypal.com/paypalme/BecskyAndras
🟪REVOLUT: @becs281
💳OTP: 11773140 -10378539 (Becsky András néven)
Köszönettel: Becs
-
LIVE
The Mel K Show
1 hour agoMORNINGS WITH MEL K Inverted Language and the Upside Down Judiciary - 1-15-26
383 watching -
UPCOMING
The Shannon Joy Show
1 hour ago🔥SJ LIVE Thursday January: Joe Rogan SLAMS ICE * Trump’s WWIII Economic Posturing * Dollar Collapse, The Silver Surge, T-Gold & Mining Stocks W/ Expert Guest Peter Schiff🔥
322 -
LIVE
Grant Stinchfield
38 minutes agoICE Under Siege - Walz Unleashes the Mob
124 watching -
LIVE
LadyDesireeMusic
2 hours ago $0.13 earnedAnti Brain-Rot | Good Vibes | Piano & Convo | Channeling my Inner Muse
150 watching -
1:33:25
Graham Allen
3 hours agoAnother ICE Shooting! Insurrection Act NOW! + Candace Claims Charlie Is A Time Traveler!??
154K646 -
LIVE
Amish Zaku
3 hours agoCoffee and Chill ---- News, Music, Games
36 watching -
2:06:05
Badlands Media
10 hours agoBadlands Daily: 1/15/26
40.6K2 -
LIVE
GloryJean
2 hours agoOpportunistic Aggression for MAXIMUM Goop
26 watching -
LIVE
REVRNDX
1 hour ago🔴LIVE - It's 2020 all over again - Quarantine Zone!
21 watching -
LIVE
Chad Prather
2 hours agoTrump THREATENS Historic Action In Minnesota After Tim Walz LIES About ICE + Top Stories & Pinheads!
540 watching